Iskolánk idén is csatlakozott a PÉNZ7 programhoz. A diákjaink a témához kapcsolódó órákon megismerték, mi a digitális lábnyom, digitális pénztárca, hogyan osszák be okosan a pénzüket, és miért fontos a takarékoskodás.
A 3.a osztályosok az Okosan a befektetésekről című témát dolgozták fel. A gyerekek elmondták, hogyan szokták beosztani a zsebpénzüket, és miért fontos félretenni belőle. Megbeszélték, hogy hol érdemes tartani a pénzt, ha spórolni szeretnének, és hogyan tudnak segíteni a szüleinknek, ha valami drágább dolgot szeretnénk.
A 4.a osztályban a gyerekek kis családokká alakultak. Eljátszották, hogy kell beosztaniuk az egy havi családi költségvetést. Először a legfontosabb kiadásokat választották ki, aztán megbeszélték, mire költhetnek még. Arra is figyeltek, hogy maradjon félretett pénzük váratlan helyzetekre. Minden család nagyon ügyesen gazdálkodott!
Az 5.a osztályban az osztályfőnöki órán csoportmunkában dolgoztak a tanulók. A PÉNZ7 füzet feladatait oldották meg, és sokat beszélgettek arról, hogyan érdemes spórolni. Többen elmondták, hogy gyűjtik a zsebpénzüket, hogy később hasznos dolgokra költhessék, például tanulásra vagy fontos eszközökre.
Az 5.b osztályban a digitális világ pénzügyi kérdéseivel foglalkoztunk. A Digitális lábnyom – Digitális pénztárca című órán megtanulták, hogyan lehet biztonságosan kezelni a pénzügyeket az interneten. Megbeszélték, fontos, hogy tudatosan használják az alkalmazásokat, és vigyázzanak az adataikra.
A 8.a osztály több órán is foglalkozott a pénzügyekkel. Egyik órán a különböző befektetési lehetőségekről tanultak. Megismerkedtek például az állampapírokkal, a nyugdíjpénztári befizetésekkel és az arany vásárlásával is. Matematika órán pedig “matekosan” közelítették meg a témát, Kahoot feladatok megoldásával kiegészítve. Így pontos képet kaptak arról, hogy hosszú távon mennyit nyerhetnek a tudatos döntésekkel.
A 8.b osztály az osztályfőnöki órán játszott „Kahoot!” játékot. A kérdések a megtakarításokról és a pénz beosztásáról szóltak. Korábban az állampolgári ismeretek órán is foglalkoztak már a pénzügyekkel, így itt is jól hasznosították tudásukat.
A PÉNZ7 minden résztvevő osztály számára nagyon hasznos volt. A diákok sok új ismeretet szereztek, amit a mindennapokban és a jövőben is jól tudnak majd használni!
