Táncgála

Két év után, 2022. április 28-án rendeztük meg iskolánkban a Táncgálát.

A rendezvényt, Anyák napja alkalmából, az édesanyáknak és a nagymamáknak ajánlottuk. Nagy izgalommal és lelkesedéssel készültek az alsó tagozatos osztályok, hogy bemutathassák, mit tanultak ebben az évben a táncórákon. Nagyon ügyesek voltak, hozzátartozóik méltán voltak büszkék rájuk, amit a nézők, akik örömünkre nagyon sokan voltak, nagy tapssal jutalmaztak. 
Az esten, a Forma Alapfokú Művészeti Iskola és a Dr. Martin György Alapfokú Művészeti Iskola növendékeként, tanulóink társastáncokat és néptánc koreográfiákat mutattak be. A műsorszámokat Balogh Csongor, Magyari Róbert, Jazimiczky Éva és Gombos András tanították be. Vendégtáncosaink, Lévai Regina és Patai Patrik, kisgyerekként sajátították el az első latin tánclépéseket, és mára már versenyszerűen táncolnak.
A Szeged Táncegyüttes felnőtt párja, Dudovits Boglárka és Gulyás Gergő kalotaszegi összeállítással lépett fel. Óriási sikere volt a Laskovaci Táncok című produkciónak, amit a Galagonya nevet viselő csoport mutatott be. A táncosok között felső tagozatos tanulóink is szerepeltek.

Köszönet mindenkinek, aki bármi formában segítette, hogy a rendezvényünk megvalósulhasson.

Scroll to Top